47.rész

*Emily szemszöge
Másnap el döntettem,hogy át hívom Harryt és le zárom az ügyet.
Ezt vettem fel(csizmát persze nem,meg persze a táskát se):

Ki se sminkeltem maga.Csöngettek én oda mentem az ajtóhoz Harry állt a küszöbön.
-Szia!Gyere be!-mondtam neki
Ő csak bólintott és be lépett,szokásához hívem fel ment a szobámba,én pedig utána mentem.Az ágyamon ült ott várt.Mellé ültem.
-Mit szeretnél?-kérdezte higgadtan
-Beszélni szeretnék veled!
-Ne kimélj!
-Figyeld hagyd abba azt,hogy folyamatosan úgy nézel rám mintha valami tárgy lennék amit vissza lehet bármikor szerezni és bármikor megcsókolhatsz!Tudd meg,hogy nem vagyok egy ilyen bábú!Louis tényleg szeret és sose tenne velem ilyent amit én tettem vele!-mondtam neki
-Én nem is teszek úgy!És csak azért csókollak meg mert szeretlek!
-Persze,persze!Ha igazán szerettél volna akkor sose álltál volna le azzal a ribanccal a klubba!
-Basszus be voltam rúgva!
-És akkor mivan!!??
Nem válaszolt csak magához húzott és megcsókolt.Vissza csókoltam,nem szokásos csók volt benne volt valami tűz ami fel forrósította a vérem.Le dőltünk az ágyra és el kezdtünk vetkőzni.

Meg történt amire vágytunk.Nem tudom mért de az elején nem vont bűn tudatom,sőt.
Azt hiszem mégis szeretem!-gondoltam
Miután "végeztünk" Harryvel csak néztük egymást.Fel öltöztünk.
-Mennem kell!-mondta
-Oké.
-Szeretlek!-mondta és adott egy csókot-És csak,hogy tudd nem azért megyek el mert meg kaptam amit akartam,hanem,mert dolgom van.Legszívesebben itt maradnék!
Ki ment a házból és vissza mentem a szobámba és rendbe raktam az ágyam,nehogy feltünjőn valakinek.Ekkor fogtam fel,hogy mit csinálta.Az ágyamra rogytam és zokogni kezdtem.
Még is,hogy tehettem ezt?-zokogtam magamba-Ezek után,hogy nézzek a szemébe Louisnak?
Sírtam,még egy ideig,Sharont nem hívhattam fel,hisz úgyis tudtam,hogy mit mondana.
-Bocsáss meg Louis!-motyogtam miközbe a könnyeimet töröltem le
Felvettem a csizmám és a kabátom.Fel kaptam a táskám amibe benne volt a pénz tárcám és a lakás kulcsom.Elindultam a parkba muszály volt ki szellőztetnem a fewjem.Már sötét volt így az emberek legalább nem látták,hogy milyen szomorú vagyok és azt is persze,hogy sírtam.Megint a parkba mentem és le ültem a padra és gondolkoztam.
Jobb lenne ha hagynám őket,hadd legyenek mint ketten mással boldogak,de azt azt hiszem nem tudnám kí bírni!-gondoltam